Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Klasszikus görög körút 2008.09.25-10.06.

2012.04.21

Pontosan már nem emlékszem, mikor vetődött először bennünk, hogy a görög körúton részt vegyünk, de talán már meg van vagy nyolc éve is. Sokszor készültünk már, de eddig azért nem jött össze, mert nem bírtuk ki a nyarat, a nélkül, hogy Hellasz földjére lépjünk, ezért a végén mindig nyáron mentünk, ha máshogy nem, hát akciósan. Most, hogy elkerüljük a kísértést, már februárban leelőlegeztük, utazásunkat. A nyár így egy kicsit hosszú volt, de szerintem nem bánjuk meg. Az előző években, mindig a Hősök teréről indultunk, de most a Planetáriumnál volt a találkozó, mert itt nincs tumultus, és mert ott az idén sok a rendezvény. Az utolsó pillanatig, nem tudtam elhinni, hogy megyünk, erre a csodálatos, látnivalókban bővelkedő, bár talán egy kicsit fárasztó útra.

 

1-2. nap (szeptember 25-26.)
Végre eljött a nagy nap. Korán reggel kellünk, mert már nagyon nem fértünk a bőrünkbe. Egy finom kávé után, lezárjuk a táskákat, és nagy meglepetésünkre, van benne még bőven hely. Azért biztos, ami biztos, a táska aljára, becsempészek egy kicsi, sporttáskát, mert hazafelé még szükség lehet rá. Nem szeretünk az utolsó percben kiérni, így most is a kiírt, idő előtt már egy órával ott vagyunk. Déli 12-re volt az indulás meghirdetve, s mivel mindenki pontosan érkezik, így időben tudunk indulni. Az autópályát hamar elérjük, mert nem kell a városon át sokat mennünk, így egy kicsit örülök is, hogy itt volt a találkozó. Az idegenvezető Judit, bemutatja a két buszvezetőt, Tamást és Máriót. Veszünk még fel utasokat, Kiskunfélegyházán, és Szegeden is. Kiskunfélegyházára tíz perccel fél kettő előtt érünk, és a hőmérő 18 fokot mutat. Nem sokkal később, Szegeden vagyunk, és már három fokkal melegebb van. A várost elhagyva, tartunk egy fél órás pihenőt, a virágpiacnál, majd útnak indulunk a határ felé. Mind a két határon gyorsan át tudtunk menni, s így alig vesztünk 20 percet. A határ után, Judit felsorolta az előttünk álló 12 nap programját, a miket fogunk megnézni, és hogy hol lesznek a szállások. Másfél órás buszozás után, elkezdett esni az eső, és le is hűlt az idő. A busz mutatja a külső hőmérsékletet, így nagy bánatunkra, látjuk, hogy már csak 13 fok van. Nem tudunk másra gondolni, csak arra, hogy nem lesz túl jó időnk. Átkelünk a Duna hídon, ami 3 km hosszú, majd elérjük Belgrádot. Elmegyünk a Genex torony mellett, amit a város nyugati kapujának, hívnak, és 1977-ben építették. Tartunk egy rövid pihenőt az Olimpic Plazánál, majd két óra múlva az OMW kútnál is. Ekkor kapunk egy telefont, hogy a görög sztrájk miatt, nem tudunk Macedónián átmenni, hanem csak Bulgária felé. A szokásos esti filmvetítés következik, amikor is megnézzük "A bazi nagy görög lagzit" és a "Napsütötte Toscanát". Az útvonalváltozás miatt, a szűk sziklás, alagutas út felé vesszük az irányt. Nagy csalódás ér, mert az utat, felújították, az alagutakat, is kibővítették, s így már nem a régi, bár jobban járható. Éjfél után pár perccel érjük el a határt, ahol össze kell szedni az útleveleket, mert összeszedés után mindegyiket, számítógéppel vizsgálják meg, így itt majd 40 percet kell várakoznunk. Hajnal négykor, megállunk a Panorama Szupermarketnél, ahol régen minden busz pihenőt tartott, és finom csokoládét lehet venni, meg Metaxát, bár ez nem az igazi. Veszem két doboz, apró csokoládét, mert a kollegáim, mindig örülnek egy-két falat édességnek. Szinte mindenki vesz, pár apróságot, csokoládét, sajtot, de sokan kis inni valót vesznek, ami még jó lehet hűvösebb reggeleken. A határon alig negyed óra alatt átérünk, és szinte már most is más volt a levegő, mert már Görögország földjén járunk. Alig fél óra buszozás után, hat körül megállunk egy benzinkútnál, ahol büfé is van, így tudunk nagyon finom kávét inni. Sajnos tankolni nem sikerül, mert a sztrájk miatt, üzemanyag hiány merült fel. Nem is emlékszem ilyenre, hogy valahol ne tudtunk volna tankolni. Ahhoz képest, hogy reggel van, a hőmérő már 16 fokot mutat, ami egy kicsit bizakodással töltött minket el. Talán még tudunk fürödni a tengerben. Nem sokkal fél kilenc előtt, beérünk Stavrosba. Ide szinte már haza járunk, mert sokszor nyaraltunk itt, illetve sokszor át is utaztunk rajta. A szobák, már el vannak osztva, így nem kell sokat várakoznunk. Sokan a "Stavros Beach" apartmanban kapnak szobát, majd elmegyünk az "Irisz"-hez, bár itt nem sokan szállnak le. Mi az "Eva"-ban kapunk szállást, ahol szerintem minden szobában a mi buszunkról vagyunk. A sofőrök, és J. az idegenvezető, is itt kapott szobát, az anyukájával. Mi a földszinten kapunk, egy kétszobás, nagy sarok erkélyes apartmant, ami nagyon szép és tágas. Rövid pihenő, és átöltözés után, elindulunk vásárolni. Jó döntés volt, hogy nyáriasan öltöztünk, mert meleg van. Eldöntöttük, hogy nem marad el a mai fürdőzésünk. Felkerestük a péket, a szupermarketet, valamint a zöldségest is. Veszünk kenyeret, vizet, Mytost, Ouzót, és egy kis nassolni való kesudiót is. Mivel már elmúlt dél, úgy döntünk, hogy megebédelünk. Nagyon nem szeretnénk főzögetni, mert alig vagyunk itt, ezért beülünk a Koralliba ebédelni. Mind a négyen Gyros tálat kérünk, tadzikivel, és csapolt Mytossal. Nagyon finom minden. Haza érve tartunk egy kis sziesztát, majd a felhőket látva, gyorsan elindulunk fürödni. A víz nagyon jó bár egy kicsit hűs, így az első lépéseket félve tesszük meg. A nyári nagy meleghez vagyunk szokva, ezért tűnk elsőre hűsnek, de amikor már bemártózunk nagyon jó. Nagyon élvezzük a fürdést, és egy órás fürdés után alig akarunk kijönni. Nem vagyunk ahhoz szokva, hogy szeptember végén a tengerbe fürödjünk. Egyre többször dörög az ég, és bár húzzuk az időt, véget kell vetnünk a fürdésnek. Mire haza érünk, besötétedik, egy kis átfutó zápor ér minket el, de nem tart túl sokáig. Az eső után, újra világos lett, mintha nem is esett volna. Kicsit le is hűlt az idő, de azért elindulunk az esti sétánkra. A parton megcsodáljuk egy szivárványt keletkezését, ami a mi szemünk láttára "nőt ki" a tengerből. Sajnos másfél órás séta után, leszakad az ég, de olyan hatalmas felhőszakadás lett, hogy az utcákon hömpölyög a víz. A csatornák nem bírják elnyelni a vizet, a fő utcán is, a két járda közt, szinte egybe függő a víz. Az úttestből alig 10-15 cm volt látható. Nem tudjuk hova bújjunk, s mivel még mindig zuhog, beülünk óriás palacsintát enni. A hatalmas felhőszakadás miatt, lehűlt az idő, ezért, és talán az utazás fáradalmai miatt, hamar nyugovóra térünk.

 

3. nap (szeptember 27.)
Reggel a friss finom kávé után, amit az erkélyen fogyasztunk el, megesszük a tegnap vásárolt, kenyeret, olajos halat, és feta sajtot. Sajnos az előző napi fürdésnél, az egyik fényképezőgép valószínűleg, tele ment apró szemcsés homokkal, ezért addig kapcsolgatjuk ki be, míg fényképezni tudtunk vele, de az optikánál nem tudjuk becsukni. Elindulunk a városba, a mai napra nincs szervezett program, így sétálással és nézelődéssel, és fürdéssel szeretnénk eltölteni. Még tegnap este, láttunk egy kis plakátot, a térnél, hogy a mai nap van valaki búcsúztatója, a régi apartmanunk utcájában, levő templomban. Kiérünk az utcánkból a főútra, és felfelé indulunk a hegy felé, mert így a tömeget is elkerüljük, és a régi igazi kis házakat is megnézhetjük. Egy darabig felfelé haladunk, majd elfordulunk balra, s így majd a temetőnél érünk ki. Épp, hogy befordulunk, látunk egy régi, lakatlan, romos házat, előtte egy szuper sportautóval. Kicsit szokatlan a látvány. Odaérünk a tűzoltósághoz, ahol az autók kint állnak az épület előtt, és a tisztaságukból, valamint a tócsákból ítélve, épp lemosták őket. Az épület ball oldali részén, áll egy kis kápolna, nagyon szép ikonnal, falfestéssel, és most is égő gyertyákkal. Mi is gyújtunk egy gyertyát. Tovább sétálunk, s így elérünk a tíz évvel ezelőtti apartmanunk utcáját, ahol már messziről hallani a templomból kiszűrődő hangokat. A szembe levő oldalról nézünk be a templomba, ahol hatalmas a tömeg, és még az ajtó előtt is állnak. A kint lévők közül sok a gyerek, és a fiatal, akik nagy ricsajjal vannak, míg egy idősebb hölgy rájuk nem szól. Nincs túl meleg most, bár süt a nap, ezért sajnos lehet, hogy a mai fürdés elmarad. Felsétálunk az utcán, jó magasra, ahonnan már szép a kilátás az öbölre. Megnézzük a két régi apartmanunkat, ahol 93-94-ben laktunk. Mind kettő frissen van festve, és első ránézésre úgy tűnik, hogy csak az egyik van kiadva, a másikat már csak a tulajdonosok használják. Mikor mi voltunk, akkor mi az emeleten voltunk, a földszinten a tulajdonosok laktak. Visszafelé indulunk, mert már elmúlt az ebed idő, és kezdünk éhesek lenni. A körforgalomnál nem találunk nyitva egy tavernát sem, valószínűleg már nem is lenne, sok vendégük, ezért megint a Koralliba megyünk ebédelni. Közben elkezd cseperegni az eső, és egy kicsit le is hűl az idő. Ma többen vannak, de azért találunk még helyet, és rögtön meg rendeljük az innivalókat. Ahogy körbe nézünk, azt tapasztaljuk, hogy a vendégek szinte mind magyarok, pl. az első asztalnál, egy tizenkét fős társaság van. Mind a négyen suvlakit rendelünk, tadzikivel. Míg eszünk, az eső megint esni kezd. Ebéd után, ahogy sétálunk haza, lessük a felhőket, de nem sok jót ígérnek. Mire haza érünk, kisüt a nap, de hűvösebb van, mint tegnap, ezért végérvényesen úgy döntünk, hogy nem megyünk már fürödni. Tolóban biztos melegebb lesz, és ott majd fürdünk. Kiülünk a teraszra napozni, majd amikor a nap már nem süt az utca felőli részre, átmegyünk az apartman oldalsó részére, mert most ott van a napos rész. Itt szélcsend van, és szikrázó napsütés. Eszembe jut, hogy otthon milyen hűvös van, mi meg itt napozgatunk. Elindulás előtt nagyon féltem, hogy milyen időnk lesz, de most már nem aggódom, igaz néha esik is, de meleg van, és már fürödtünk is a tengerben. Délután sétálni indulunk, mert szép az idő, és szeretnénk, egy fotósboltot találni, mert a fényképezőgép még mindig nem működik jól. Elsétálunk a kikötőig, ahol hatalmas márványtömböket pakolni ki, két tengerjáró hajókból. A halászok már indulnak ki a tengerre, üres halas dobozokkal, és szépen rendbe tett hálóval, hogy reggelre már sok hallal térjenek vissza. Ahogy sétálunk a part mentén, találunk sok fekete kagylót, van kisebb nagyobb, szinte nincs két egyforma. Szedünk egy jó párat, majd otthon jól kitisztítom, és akkor majd ezek is a szobám, "görög" sarkának díszei lesznek. Sajnos nem sikerül fényképezőgép szervizt találnunk, mert csak Szalonikiben van, de legalább használható, csak nagyon kell vigyázni, mert az optikája szabadon van. Az utcánk végén targoncák parkolnak, amiről a munkahelyem jut az eszembe, és hogy szegények most is dolgoznak, ezért készítek rólunk egy képet. Már épp visszaérnénk az apartmanhoz, mikor találkozunk a szomszédban lakó három hölggyel, aki az irodába sietnek, mert kizárták magukat a lakásból. Ketten elindultak az irodába, hogy segítséget kérjenek, egy hölgy, pedig a terasz előtt vár, mert neki nagyon fáj a lába. Majd húsz perc után, meg jön a két hölgy, hogy majd jön valaki a pótkulccsal. Majdnem egy óra telik el, mikor már megpróbáltuk hátha jó a mi kulcsunk is, mikor kiderült, hogy az erkélyajtót nem zárták be. Még szerencséjük is van, mert itt jobb a közbiztonság, mint otthon. Elkezdünk bepakolni a táskákba, mert holnap korán indulunk, így akkor már nem lesz időnk. Már most nem férünk el a táskában, pedig nem vettünk semmit. Olyan szépen pakoltunk be otthon, és jól elfért minden, most meg, hogy már ki-be pakolásztunk, mintha összement volna a táska. A végén sikerül mindennek megtalálni a helyét, de már előre félek, mi lesz később, mert még háromszor kell pakolásznunk. Meg vacsorázzunk, minden romlandót, valamint a friss kenyeret, és a nyitott üveg bort, és Ouzót is elfogyasztjuk. Mire mindennel készen vagyunk, már éjfél van, így hát ideje pihenni egy kicsit.

 

4. nap (szeptember 28.)
Nem sokat pihentünk, mert már ötkor csörög a telefonom, hatkor már indul a busz. Megisszuk a finom kávénkat, majd gyorsan szendvicskészítés, és már visszük is ki a csomagokat a buszhoz. Szerencsések vagyunk, mert a busz itt parkol mi előttünk, így elsőként szállhatunk fel. Elindulunk a többi apartmanhoz, az utasokért, elsőként az Iriszből, a Redina Beachből, majd újra az Iriszből, mert valaki az előbb még nem volt kész, így vissza kell mennünk érte. Elindulunk, és sajnos elég hűvös az idő, alig van 15 fok, és csepereg az eső. Fél nyolckor haladunk el Theszaloniki külterületén, majd fél óra múlva, már a Makrigialosi tábla mellet robogunk el. Eszembe jut, mikor itt voltunk, ez a csendes kis falú, szép tengerpart, és a gólya család, akik épp két kis csemetét neveltek. Most sajnos csak elhaladunk mellette, pedig a kiwi lugast megnézném. Megállunk az Olympos Plázánál, egy fél órás pihenőre, ahol nagyon finom kávé van, és friss pékáruk, szendvicsek, de ha valaki akar még meleg étel is kapható. Olyan jó illata van, hogy nem bírjuk ki, az elkészítet szendvicsek ellenér, és veszünk túrós tekercset. Nagyon finom, és hatalmas. Rétestésztában van a túró töltve, és csiga alakban tekerve. A finom reggeli után tovább indulunk, és tíz óra előtt elérünk a Tempi völgyéhez. Gondoltam nem lesz tömeg, mert már többször voltam itt nyáron, akkor hatalmas volt a tumultus, de szeptember végén ekkora emberáradatra nem számítottam. Most is minden tele van, árusokkal, akik minden jóval drágábban árulnak, mint máshol, és talán ezért nem sokan vásárolnak. Sajnos a forrásból nem folyik a víz, csak a csapból, amiből állítólag maga a forrásvíz folyik, de ez így egy kicsit illúzióromboló. Bemegyünk a kápolnába, amit a szikla rejt. Nagyon díszes, színes ikonokkal, teli van arany tárgyakkal, ami talán nekünk már túl giccses is. Elsétálunk a folyó mentén, a szuvenír árusig, és közben elhaladunk egy emlékmű előtt. Sajnos nem találtam egy könyvben sem róla, hogy pontosan mi is ez az emlékmű. Visszasétálunk a buszhoz, ahol közvetlenül az út mellett kerámiákat árulnak. Vannak itt, kancsók, korsók, cserepek, különböző edények, és még kerámia csacsi, és nyuszi is van. Már 1 fokot emelkedet, jelenleg 16 fok van. Tovább indulunk a Meteorákhoz. Nem messze onnan, ahol a buszunk parkolt, van egy márvány emléktábla, a hegy oldalában. Itt történ pár évvel ezelőtt, Görögország legtragikusabb busz balesete. Egy iskolásokat szállító busz, ütközött össze egy kamionnal. Nem emlékszem pontosan, de 15 vagy16 áldozat volt. Már tervezik az út kiszélesítését, de a hegyek miatt nem könnyű vállalkozás. Egész úton csúnya párás, esős az idő. Először az Ikonkészítő műhelynél állunk meg, ahol magyar nyelven mondják el részletesen, a gyártás folyamatát. Aki vásárol valamit, akár egy kis apróságot is, az kap egy tombolát, ahol egy ikont, és pár apró tárgyat lehet majd nyerni. Mikor végzünk a nézelődéssel, és a vásárlással, elindulunk a kolostorok felé. Az eső még mindig esik, nagy a kőd, de a táj annál szebb. Még sosem láttam így, eddig csak nyáron jártam erre, de most olyan misztikus, ahogy a felhők közt eltűnnek a hegyek, és a kolostorok. Először a Saint Stephen’s-be megyünk be, ami női kolostor. A bejáratnál felvesszük a lapszoknyát, amit csak körbe kell tekerni magunkon. Hoztunk magunkkal saját szoknyát is, de mivel szakad az eső, és nem szeretnénk a vizeset Athénig, a táskába tárolni, ezért választottuk azt, ami itt van. Belül nagyon szép, rendezett a kertje, és ha nem veszne ködbe a táj, csodálatos lenne a kilátás is, a fennsíkra. Megnézzünk belülről minden, amit lehet, amire elég az egy óra szabadidő, és persze amit az állványoktól látni lehetett, mert sajnos a templom belülről, tetőtől talpig fel van állványozva. El vagyunk keseredve egy kicsit, hogy végig ilyen időnk lesz. Mire kiérünk, még jobban esik, de annyira, hogy a sziklafalon is csurog a víz lefelé, szinte már olyan, mint egy kis patakocska. Hamar odaérünk a következő állomásunkhoz, a Varlaam kolostorhoz, és itt is egy órát kapunk, hogy mindent végig nézzük. Szeretném megnézni a koponyákat, amit régen mikor itt voltunk, még nem volt látható. Végig sétálunk az egész kolostoron, bejárjuk minden zeg-zugát, megnézzük a hatalmas fahordót, ami olyan nagy, hogy egy átlag ember állva végig tud benne sétálni. Felsétálunk egészen a csörlőkig, ahol régen hálóban húzták fel a szerzeteseket. Sajnos a koponyákat nem tudom megnézni, mert pont most zárva van az a rész. Kifelé jövet látunk még egy csörlőt, a kapu felett, amin bejöttünk, valószínűleg mielőtt kiépítették a lépcsőket, ezt használták. Mire visszasétálunk, a buszhoz, eláll az eső. Elindulunk Kalambaka felé, mert a megbeszéltek szerint ott lesz majd ebédelési lehetőség. Mikor oda érünk, hatalmas tömeg, 8-10 busznyi ember, lehet, hogy vacsora lesz belőle? Nem kis meglepetésünkre, a görög tulaj, aki beszél egy kicsit, szinte minden nyelven, olyan pörgősen, és gyorsan szolgál ki, hogy alig tíz perc múlva már az asztalnál ülünk. Sült bárány comb, tepsis krumplival, rakott húsos tészta, görög saláta, Mytos, és baklava. Minden főétel, ami nagy adag, 7-8 euróba kerül. Mire mindenki megebédel, addigra megint esik az eső. Fél öt körül indulunk el Athénba, és csak remélni tudjuk, hogy ott majd jobb idő vár ránk. Az autópályán jó tempóban haladunk, bár sokszor szinte ömlik az eső. Mikor három éve Kamena Vourlaban nyaraltunk, még nem volt átadva itt az autópálya, ezért akkor a Thermopülei emlékmű mellett haladtunk el, és meg is tudtuk nézni. Most sajnos az autópálya máshol halad, így nem tudtuk megnézni, pedig sokan nagyon várták. Az idegenvezetőnk, J. megígérte, hogy visszafelé majd lehajtunk a régi útra, és akkor majd megnézzük. Tulajdonképpen nem is bánom, hogy hazafelé nézzük meg, mert most már sötétedik, szakad az eső, így nem is láttunk volna belőle sokat. Nyolc óra előtt pár perccel már Athén külvárosában járunk. Hatalmas az autóforgalom, az egy igazi nagyváros. A hőmérséklet most 18 fok, tehát melegebb van itt este, mint napközben volt a Meteóráknál. Hamar megtaláljuk a Hotel Candidát, ami a pályaudvarral szemben van, és nem is túl messze a központtól. Kilenckor már a szobában vagyunk. A második emeleten kapunk két darab három ágyas szobát, de mi mindkettőben csak ketten vagyunk, így elég tágas. Mind két szobának az erkélye a hotel melletti kis utcára nyílik, ami nem is baj, mert a főútra nézőknek túl nagy az utcai zaja. A szobában nagyon meleg van, mi meg szeretjük a levegőt, azért ha nem is tárva, de egy résnyire nyitva hagyjuk az ajtót. Bekapunk pár falatot, az útra valónk maradékából, mert nagyon nem is vagyunk éhesek, csak szomjasak. Persze innivalónk az alig van. Majd nem éjfél, mire nyugovóra térünk.

 

 

 

5. nap (szeptember 29.)
Nem sokat tudtunk pihenni, mert fél 7-re húztuk fel az órát. A reggelihez, már 7-re le lehet menni, mert 8-kor már indulni szeretnénk. Nagyon finom kontinentális reggeli van, zsömle, pirítós, vaj, tükörtojás, sajt, croassan, müzli, kompót, narancslé, tea, kávé, két fajta felvágott. A busz indulása előtt már kész vagyunk, ezért van egy kis idő Internetezni. Gyorsan elolvasom a leveleimet, írok is párat, majd benézek a Hellasz.hu-ra is, nehogy lemaradjak valami friss hírről, vagy inforól. Induláskor még mindig csak 18 fok van, de délutánra már jó időt jósoltak. Először a márvány stadiont nézzük meg, mellette, Georgiosz Averof márvány szobra áll, aki adományával támogatta a stadion felépítését. Sajnos az egyik utasnak baj van a vérnyomásával, ezért ő és a felesége, taxival visszamennek a hotelba. Elindulunk az Akropoliszra, és közben megnézzük Hadrianus kapuját is. Mikor oda érünk az Akropolisz parkolójába, megbeszéljük, hogy mindenki külön-külön néz meg mindent, vagy befizetünk 3 eurót, és akkor kapunk magyarul jól tudó, helyi idegenvezetőt. Úgy döntünk, hogy az idegenvezető mellett döntünk. Mindenki saját magának veszi meg a belépőt, majd a bejárat után oldalt megállunk, és kapunk egy összefoglaló tárlatvezetést, nagyvonalakban, hogy hol mit fogunk látni, mikor épült, ki tervezte, illetve építtette. A hatalmas tömeg szinte sodor minket felfelé, alig lehet levegőt venni. Mikor felérünk, megint összegyűlünk oldalt, és most már a szemünk elé táruló látványban gyönyörködve, hallgatjuk meg az idegenvezetőt. Igyekszik mindent érhetően, és hangosan mondani, de mikor elhalad mellettünk egy másik csoport alig hallunk valamit. Végig mesél mindent, a Parthenonról, a Zeusz Templomról, a Herodes Attikus, és a Dionuszos színházról. Már szeptember vége van, de ennek ellenére nagyon nagy a meleg, alig bírjuk a tűző napot. Végig sétáljuk az egész Akropoliszt, megnézünk mindent, és meg csodáljuk Athén csodálatos látványát is. Napokig el tudnánk itt nézelődni, és fényképezni, mert amerre csak nézünk szebbnél szebb házakat, és romokat látunk. Innen fentről jól látni az új Múzeumot is, amit még nem nyitottak meg, de sajnos a régit, ami itt volt az Akropoliszon már bezárták. Egy kicsit vigasztal az, hogy én már láttam a Múzeumot, mikor itt voltam, három évvel ezelőtt. Az Akropoliszról leérve, találkozunk mindenkivel a megbeszélt helyen, és együtt indulunk tovább. Elmegyünk Pál apostol sziklája mellett (más néven, Árész dombja), amire fel is lehet menni, de mi az Agora Múzeumot szeretnénk megnézni. A park is szép, rendezett, és a bejáratnál rögtön balra van a Ajíi Aposztoli, az Apostolok temploma, de sajnos zárva van. Megcsodáljuk a Múzeum hatalmas oszlop sorát, majd a kint felállított szobor és oszlop maradványokat. Végig nézzük a Múzeumot, ami nem túl nagy, de annál érdekesebb. Az épület másik végén érünk ki, ahol szintén megcsodálunk sok szép műemléket. Felfedezzük, hogy az épület mellett, egy nyitott részen halad el a metró, ahol szintén sok műemlék van, készítek pár képet, majd elindulunk a parkot felfedezni. Annyi feltárt oszlop, szobor és egyéb dolog van itt, hogy egy nap is kevés a végig nézésükre. Nagyon meleg van, végig süt a nap, mintha augusztus lenne. A nagy meleg miatt, ötünk közül csak én indulok el, a Héphaisztosz templomot megnézni. Miközben haladok felfelé a tűző napon, találkozok egy teknős párral. Egy bokor árnyékában próbálnak, menedéket találni a meleg, és a turisták kíváncsi tekintete elől. Mikor felérek, gyönyörű kilátás nyílik, mind a parkra, mind az Akropoliszra. Körbe járom az egész Héphaisztosz templomot, készítek nagyon sok képet, de alig birok betelni a látvánnyal. Csodálatos innen lenézni, órákat tudnék itt elnézelődni, de sajnos az idő is sürget, mert a csoporttal találkoznunk kell a megbeszélt időben, a kijáratnál. Mikor leérek, keresnem kell egy csapot, amiből lehet ivóvizet venni, mert a kulacsom már teljesen kifogyott. Van még pár percem, a találkozás előtt, ezért megint készítek pár felvételt a metróról, és a mellette található romokról. Találkozva a többiekkel, elindulunk a Kerameikosz múzeumba, ami gyalog alig 15 perc séta, útközben megcsodáljuk a Ajila Triad –Szentháromság- templomot, de sajnos csak messziről. Oda érve a Múzeumhoz, megvesszük a belépőinket, majd végig nézzük az egész tárlatot. A kertben itt is találkozunk teknősökkel, két valószínűleg felnőtt, illetve egy gyermekkel. Az egyik nagy teknős, gyorsan halad, szinte olyan mintha szaladna, nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsak. Kiérve a Múzeumból, szétválunk a többiektől, és mindenki választhat, merre megy. Mi azt választjuk, hogy végig sétálunk a Ermou utcán, ami az Szindagma térhez vezet, ahol majd az őrségváltás lesz. Ahogy haladunk az utcán, olyan mintha otthon az ecseri piacon lennénk, mert minden házban régiségeket, lomokat, és minden ócskaságot árulnak. Itt minden kapható. Találunk pár érdekes cuccot is, régi lámpákat, bútorokat, festményeket, de a házak is figyelemre méltóak. Sokszor elcsodálkozom, hogy egyáltalán még nem dőltek össze, mert meg sem lehet becsülni, mikor épültek. Mikor már semmi üzletet nem találunk, olyan romos házak vannak, lemegyünk jobbra egy utcát, ahol viszont hatalmas a tömeg. Ebben az utcában nagyon sok üzlet van, ahol minőségi dolgokat lehet kapni, persze az árak is hűen tükrözik ezt. Sok taverna, gyors étterem, kifőzde, és egyéb étkezési lehetőség is van, de beülni nem lehet sehova sem, mert mindenhol teltház van. Szeretnénk valahol ebédelni, de nem sikerül, mert annyi időnk nincs, hogy órákat várjuk, egy üres helyért. Kiérünk az utca végére, az Szindagma térre, ahol ¾ óra múlva a találkozónk lenne, a csoporttal. Végre sikerül egy gyorséttermet találnunk, ahol van Gyros szendvics, és még helyet is találunk. Hamar megkapjuk a szendvicseket, és a szép napsütéses idő miatt, inkább kiülünk a parkba. Csodálatos idő van, egy köztéri hőmérő 28 fokot mutat, így fel sem tudjuk fogni, hogy szeptember 29.-e van ma. Négy órára kell a parlament elé mennünk, így lassan elindulunk. Megnézzük a parlament melletti szobrot, majd oda sétálunk a Parlament elé, ahol már a csoport többsége fényképezget. Végig nézzük az őrségváltást, majd a buszba visszaszállva, elindulunk a szállodába. Aki szeretné látni a Pireuszi kikötőt, annak most kell jelentkeznie, de mivel mi már jártunk ott, most nem megyünk. A szállodába visszaérve, pihenünk egy pár percet, majd lesétálunk vásárolni. A mi szobánk a kis utcába nyílik, és ott a második keresztutca sarkán van a Spar, ahol van friss kényér, üdítő, de veszünk Mytost, és Ouzót is. Visszafelé telefonálunk haza, mi újság otthon. Megtudjuk, hogy rossz az idő, és folyamatosan esik az eső. Mikor visszaérünk, lepakolunk, felmegyünk a hatodik emeletre, majd onnan egy emeletet gyalog sétálunk fel, és már a csodálatos panorámában gyönyörködhetünk. Nem találunk szavakat a látványra. Ha a fő út felé nézünk ki, akkor a vonatpályaudvart látni, közvetlen előttünk, távolban Pireusz kikötője. Jobbra nézve, Athén fantasztikus látképe, a hegyvonulat, kicsit hátrébb meg a reptér van, amiből csak annyit látunk, hogy a repülők ereszkednek lefelé, majd eltűnnek, a hegy mögött. Balra nézve, az Akropolisz látképe tárul elénk. Csodálatos látvány. Megbeszéljük, hogy este újra felsétálunk, de mielőtt lemennénk, készítünk pár képet, a városról és persze a medencéről is. A tetőtér középső részén, egy külön kis emelvényen van egy nem túl nagy, de annál szebb kis medence. Nagyon jó lehet itt nyáron fürödni, közben gyönyörködni a látványban, és persze az akkor működő Bárt, még nem is említettem. Lesétálunk a szobáinkba, pihenünk egy kicsit, felfrissítjük magunkat, majd sötétedés után, megint felmegyünk a tetőre. A kivilágított Akropoliszt mindenkinek látni kell, mert egyszerűen leírhatatlan a látvány. A távolban, most még jobban látni Pireusz kikötőjét is. Sokáig nézelődünk, mert holnap már tovább utazunk, és ki tudja mikor lesz megint alkalmunk, itt lenni.

 

 

6. nap (szeptember 30.)
Ma is fél 7-re húztuk fel az órát, mert reggeli után, már indulunk is tovább. Hamar megreggelizünk, visszamegyünk a csomagokért, a szobába, mert mi nem hoztuk le, reggelihez. A csomagokkal visszaérve is, van még egy kis idő, ezért, mint tegnap, ma is rá nézek az Internetre, megnézem a leveleket, az időjárást. Nyolcra terveztük az indulást, ezért már mindenki reggeli után kihordja a csomagjait a buszhoz, hogy legyen időnk, vagyis a két sofőrnek, bepakolni. Most még hűvös az idő, alig van 16 fok, de a mai napra is meleget ígértek, így nem aggódunk. Pontosan tudunk indulni, mert mindenki időben a busznál volt. Kilenc óra után, már a Korinthoszi csatornánál vagyunk, ahol már ilyen korán is több busz van. Leszállunk a buszról, és felsétálunk a csatornán átívelő hídra. Sajnos hajó most nem jön, pedig jó lett volna látni, ahogy áthajózik a csatornán. Készítünk pár képet, majd visszafelé sétálva, veszünk képeslapokat, és olyan CD, amin 500 db kép van, a Peloponnészosz félszigetről. Még van időnk, indulás előtt, így veszünk frappét, ami itt nem túl olcsó (2,50eu), de megéri, mert nagyon finom. Kezd melegedni az idő, mert már most, 10 órakor 22 fok van, ezért kiülünk a teraszra meginni a kávénkat. Kicsit szomorúak vagyunk, mert a kis hidat, ami leereszkedik a víz alá, ha jön a hajó, illetve a márványtáblát, amit a két magyar mérnők emlékére emeltek, akik a csatornaépítésből, vették ki a részüket, most nem nézzük meg. Nekem már volt szerencsém, mind kettőt látni, de sokan vannak köztünk, akik nem, így őket sajnálom, mert érdemes meg nézni mind kettőt. Elindulunk Mükéné felé, amit már nagyon várok, mert mikor három éve ott jártam, nem másztunk fel a várba, mert akkor árnyékban volt, kb. 34 fok. Hamar oda érünk, mert még nincs tizenegy óra, mikor már a bejáratnál vagyunk, így marad elég időnk mindent megnézni. Mindenki saját magának veszi meg a belépőjegyét, de aki nem boldogul annak, az idegenező segít. Szép lassan indulunk felfelé, mert bár holnap október van, de az időre nem lehet panaszunk, most is tűz a nap, és a hőmérő szerint már 25-26 fok van. Elérünk az Oroszlános kapuhoz, ahonnan csak ketten folytatjuk utunkat felfelé, mert van, akinek fáj a lába, illetve a meleg miatt nem meri bevállalni a meredek kapaszkodón a sétát. Nagyon szép innen a kilátás, messzire ellátni, így nem tudunk betelni a látvánnyal. Innen jól látni, a bejárattól jobbra található hat sírt, melyekből a királyi temető áll. A mostani Görögországi utunk során is, már többször előfordult, hogy olyan helyeken is, ahol már jártam, nem tudok szóhoz jutni, mert lenyűgöz a látvány. Körben végig sétálunk az egész váron, igyekszünk minden látni valót megnézni, és a nálunk levő leírásból, amin alaprajz is van, végig olvassuk, hogy épp hol járunk. Felérve a vár tetejére, még lenyűgözőbb a látvány, belátni Mükéné szinte egész alapterületét, látni a múzeumot is, valamint távolabb, még Agamennon sírja is látható. Elindulunk lefelé, mert sajnos nem tölthetünk most sem egy egész napot itt. Bemegyünk a múzeumba, ahol végignézzük a fejékeket, serlegeket, melltűket, arany melldíszeket, és az arany maszkot. Mikor itt jártam 2005.-ben még nem olvastam, azt a könyvet, ami Heirich Schliemannról szól, aki 1874.-ben az akropoliszon kezdte az ásatásait, majd két évre rá, tárta fel az öt aknasírt, itt Mükénében, amelyekből a feltárt kb. 20 ezer darab lelet, a mai napig egyedülálló. A könyv olvasása után, már más szemmel nézek mindent.
Miután mindent végignéztünk, és sajnos a szabad időn is lejárt, elindulunk a busszal, Agamennon sírjához, ami egy kupola sír, és amit más néven, Artemisz kincsesházának is hívnak. Nem sok látni való van benne, mert már nagyon rég kifosztották, de maga az építményt, megéri megnézni. Kíváncsi vagyok a képekre, amiket készítek, mert mikor három éve, fényképeztem, titokzatos "pöttyök" voltak minden képemen. Mint megtudtam, az Egyiptomi piramisokban készült képeknél is látni ilyen titokzatos, köröket, ami állítólag, az itt található energia okozza (mint utólag kiderült, most is láthatóak voltak), ezért energia köröknek is hívják.
Tovább indulunk, mert a mai napon még sok látnivaló vár ránk. Elhaladunk Argos mellett, ami egy 20 ezer lakost számláló kis város, majd tovább megyünk a Larissa hegy lábánál, ami a maga 290 méteres magasságával, lenyűgöző. Elérjük Napflion városát, ami régen, ha nem is hosszú ideig, Görögország fővárosa volt. Feltűnik előttünk egy útjelző tábla, amin azt jelezik, hogy jobbra fordulva, hamarosan Tolóban lehetünk, de mi nem fordulunk le, hanem tovább megyünk egyenesen, mert még vár ránk Epidaurusz. Ahogy közeledünk, mindenhol az út szélén, hatalmas Aloé kaktuszokat látunk, de itt-ott feltűnnek még, nyíló leanderek is. Most is mindenki magának veszi meg a belépőjét, majd megbeszéljük, hogy mikorra kell vissza érnünk a buszhoz. Először a színházhoz indulunk, mert a buszon pihentettük kicsit a lábunkat, így most biztos, hogy felmegyünk a legfelső sorokig. Nincs sok látogató, így jó képeket tudok készíteni, mert előzőleg mikor itt jártunk, a hatalmas tömeg miatt, alig lehetett szinte mozdulni is. Elindulok felfelé, a színház jobb oldalánál, kisebb pihenőket beiktatva, mert az idősem sürget, illetve nem szeretném, ha a nagy meleg megakadályozna abban, hogy a tetejéig jussak. Néha leülök pihenni, és közben a tájban gyönyörködők, valamint készítek, jó néhány fényképet. A legfelsőbb soroknál, még csodásabb látvány tárul elém, és nem bírom ki, hogy ne készítsek, még több képet. Nagyon meleg van, és itt nincs egy kis árnyék sem, így a magammal hozott vízből már nem sok van, csak remélni tudom, hogy kitart, míg itt vagyunk. A meleg ellenére, a csoportból sokan felsétálnak, még az idősebbek közül is, mert nem szeretnének, ebből a csodálatos látványból kimaradni. Egy kis ücsörgés után, elindulunk lefelé, de most egészen oldalt, a felújított lépcsőn, amin könnyebb haladni, és nem is olyan megterhelő. Leérve, bemegyünk a múzeumba, ami nem túl nagy, de érdemes másodszorra is végig nézni. Most van sok időnk, így el tudunk menni az ásatási területre is. Séta közben, feltűnik, hogy a járda szegélye, apró márvány darabokból van kirakva. Meg nézzük a stadiont, a Tholoszt, az Abatont, majd megkerülve az egész területet elindulunk a kijárat felé. Kiérve, veszünk a Kantinban frissen facsart narancslevet, de sajnos a jégkocka elfogyott, így nem nagyon csillapítja a szomjúságunkat. Mikor visszaérünk a kereszteződéshez, balra fordulunk, és áthaladunk Napflion városán (30 ezer lakos), ahol megcsodálhatjuk a Palamidi várat, amihez kb. 1000 lépcső, vezet fel. A busz lassan halad a kanyargós úton, majd egyszer csak elénk tárul Toló látványa. Tényleg olyan szép, mint aminek mások már leírták. Pont szieszta időben értünk ide, mert fél öt van, így áthaladva a városon, leparkolunk a kikötőnél, mert meg kell várnunk a helyi idegenvezetőt. Hamar meg jön, és így elindulhatunk az apartmanokhoz, a szállásokat elfoglalni. A városon csak körbe lehet haladni, mert egyirányú. Felmegyünk az emelkedőn, ami a város felső része felé hald, majd nem sokkal később meg is állunk, mert itt sokan leszállnak. Sajnos az egyik bőröndben eltört egy 2 literes üveg Sangria bor, így egy kicsit tovább állunk, mint terveztük. Megkerülve a várost, megállunk az Anesis apartmannál, ahol sokan leszállnak, majd egy S kanyar után, egy olyan utcánál áll meg a busz, ahol két szupermarket van a sarkon. Itt kell felsétálnunk, a Zefyros apartmanhoz, ahol majd mi lakunk. Összesen ketten maradnak a buszon, két egyedül álló, akik közvetlen a parton levő szállodában kaptak szobát. Nagy szomorúságunkra, a mi szállásunk nem olyan, mint amit ígértek. A katalógus szerint, a négy ágyas szállás, két darab két ágyas szobából, nappaliból, konyhából, és fürdőszobából áll. Ezzel szemben a miénk, egy darab két ágyas szobából, és a konyhában felállított, két kinyitható heverőből áll, plusz a fürdő, de sehol a nappali, és a külön konyha. Ráadásul, nem túl felszerelt, és még meleg vizünk sincs. Nincs már kenyerünk, ezért lesétálunk vásárolni, meg az apartman miatti rossz szájízünk leöblítésére, nem ártana egy kis Ouzót is vennünk. Kenyeret már sehol sem kapunk, csak valami csomagolt sajtos stanglit. Míg nincs más, ez is megteszi. Megvesszük az Ouzót, pár doboz sört, természetesen Mytost, majd még pár szem barackot, és egy kis szőlőt. Visszaérve, iszunk egy kis Ouzót, amit leöblítünk egy pohár Mytossal, majd meg próbálunk vacsorázni. Éhen nem halunk, de reggel majd korán lemegyünk, és keresünk egy péket, mert ez az előre csomagolt, "borzalom", nagyon ehetetlen. A fürdés sem megy zökkenő mentesen, mert nem elég, hogy nincs meleg víz, de a hideg, meg nem mindig folyik a csapból.
A mai nap, egy kicsit fárasztó volt, ezért ma koránt térünk nyugovóra.

7. nap (október 1.)
Ma nincs kötött program, ezért ráérünk felkelni, de mivel otthon mindig korán indulunk munkába, itt sem tudunk sokáig lustálkodni. Lefőzünk egy jó erős kávét, ami után elmegy az áram. A lépcsőházban megtaláljuk a kapcsoló szekrényt, így hamar újra lesz áramunk, így már csak a meleg víz, és a másik szoba "hiányzik". Alig múlt fél nyolc, mikor már a pék felé sétálunk. Volt egy ismerősünk itt nyaralni, aki szerint nincs pékség, csak a szupermarketben lehet kenyeret venni. Nekünk tíz perc alatt, sikerült három pékséget is találnunk, így még válogathatunk is. A fő utcán egy nagy zöldségessel szemben, van egy zöldre festett pékség, teli finomságokkal. Veszünk kenyeret, és zsömlét, ami hét darabból áll, és olyan mintha egy virág lenne, és egy kenyér koszorút is.
Szemben a zöldségesnél, veszünk gyümölcsöt, paprikát, paradicsomot, hagymát, mert ebédre lecsót készítünk. Mielőtt haza érünk, a szupermarketben, veszünk tojást, és apró kolbászt, ami szintén az ebédhez kell. Meg reggelizünk, és szinte mozdulni sem tudunk, mert nagyon finom volt a kenyér és a zsömle. A kiadós reggeli után, lemegyünk a partra, nézelődni, és fényképezni. A mi utcánkon végig haladva, közvetlen a partra érünk, ahonnan csodálatos a rálátás, a Daskalio szigetre, és szinte késztetést érzünk, hogy átmenjünk oda. Egy darabig a parton sétálunk, majd felmegyünk a fő utcára, és ott haladunk tovább, Toló elejéig. Séta közben, figyelmesek leszünk egy hatalmas kaktuszra. Hatalmas kőkerítésen át, lóg ki az utcára, és nem tudjuk eldönteni, hogy ami rajta vannak, azok újabb levelek, vagy valami gyümölcsszerű kinövések. A homokos part felé haladva, találunk sok régi házat, és gyönyörű pálmákat. Sok kis apró üzletbe is bementünk, körbe nézni, és pár képeslapot venni. Toló elejét elérve, már olyan meleg van, hogy nincs túl sok erőnk tovább sétálni, így vissza felé indulunk. Kicsit sajnálom, mert szerettem volna a kanyaron túl található kis kápolnáig sétálni, de talán lesz még rá alkalmam. Mire visszaérünk az apartmanba, már elmúlt dél, így neki állunk az ebéd elkészítéséhez. Nem kaptunk "TV" paprikát, csak vastag héjú zöldet, ami egy kicsit nehezebben puhul, de azért hamar kész az ebéd. A felét tojással, a másik felét kolbásszal készítjük, mert négyünk közül, ketten a tojásos, ketten pedig a másik változatott, részesítjük előnyben. Megtartjuk a sziesztát, ami közben sajnos elkezd cseperegni az eső, így valószínűleg a fürdés ma elmarad. Mikor végre már nem esik, elindulunk megint, sétálni, de ezúttal a kikötő felé, mert arra még nem jártunk. Sok üzlet van erre is, bár nem minden üzlet van nyitva, valószínűleg, azért mert már utószezon van. A cukrászda bezzeg nyitva, és a hatalmas fagylajt kupacok szinte kínálgatják magukat, ahogy nagy adagokban, a szivárvány minden színében pompáznak. Most az esős idő miatt, nem kívánjuk, de ha javul az idő, biztos megkóstoljuk majd. Veszünk pár apróságot, pl: kis mécseseket, amire Toló látképe van festve. Már majdnem elérjük a kikötőt, mikor megint esni kezd, ezért haza indulunk. Mielőtt haza érnénk, eláll az eső, ezért bemegyünk a sarkon a kisebbik közértbe, mert ide még nem jöttünk be, és nézünk pár kis üveg Ouzót. Találunk fém dobozos Ouót is, ami bár árban kicsit drágább, mint az üveges, de ilyet még nem láttunk, így veszünk. Délután pihenünk még kicsit, majd elindulunk az esti sétánkra. A mai nap ilyen pihenős sétálgatósra sikerült, ami nem baj, mert a következő napokban nagyon sok helyre fogunk menni, így nem sok alkalmunk lesz a pihenésre. Estére kiderül, azért nem volt meleg vizünk, mert a tulajdonos nem kapcsolt be valamit, ami a vizet melegítette volna, mert spórolt, és a nap által melegítet víz, kevés volt, illetve már nem olyan erős a nap, hogy felmelegítse.
Remélem holnap jobb időnk lesz, bár a nagy meleg sem lenne túl jó, mert Olympiába megyünk, ahol nincs lehetőség árnyékba húzódni. Ma már elég sokáig maradtunk fent, mert csak 8.-kor van a találkozónk, holnap.

 

8. nap (október 2.)
Reggel lesétálunk a pékhez, ami még nincs nyitva, de látva, hogy ott állunk, kinyit, és kiszolgál minket. Veszünk finom friss zsömlét, megint azt a virág formájú, hét darabosat, meg egy kis kenyeret is. Mindenki időben a megbeszélt helyen van, így pontosan tudunk indulni. Most is áthaladunk Napflionon, ami hangulatos, kis városnak néz ki, ezért ha lesz időn, akkor visszajövünk majd, megnézni. Útközben sok hegyen és alagúton megyünk át, érintve egy elpusztult várost, Kalipolát. Átmegyünk egy olyan alagúton, aminek az elejénél még sütött a nap, de mire a végén kiérünk, már csúnya, borús, felhős az idő. Tartunk egy fél órás pihenőt, a Georges Place-nál, ami egy erőmű közelében van. Mikor újra elindulunk, megint nagyon hegyes vidéken haladunk, és van ahol, a hegyek tetejét nem is látjuk, mert a felhők eltakarják. Sikerül több olyan képet is készítenem, amelyeken a hegyek a felhők takarásában vannak, de a napsugarak, kis részen azért áthatolnak rajtuk. Szomorú látvány tárul elénk, mert itt sok helyen látni, a tavalyi erdőtüzek nyomait, szinte percekig haladunk, kopár, leégett, elszenesedett, erdők mellett. Fél tizenkettő felé, feltűnik előttünk a Jón tenger (27 fok van), de sajnos nem csodálhatjuk sokáig, mert az út hamar elkanyarodik. Alig fél óra múlva, már Olympiában vagyunk. Alig találunk helyet a parkolóban, mert tele van buszokkal. Gyalog sétálunk a bejáratig, ahol megvesszük, a belépöket, már rutinosan, mindenki magának. A kezünkben a kapott, leírással és térképpel, elindulunk, de végül csatlakozunk J.-hez, mert ő mint idegenvezető, jobban tudja mit hol találunk. Mi négyen, a hozzánk csatlakozott ZS.-el, J.-el, és az ő édesanyával G.-el, kis csapatott alkotva, elkezdjük, végignézni a szinte napok alatt is, végignézhetetlen csodálni valókat. Jó hangulatban, beszélgetünk végig, megbeszélve, épp mit látunk. Ilyenkor sajnálom, hogy magyar idegenvezető nem vezethet csoportot Görögországban, bár tudom, hogy ez már országra is érvényes. Nekünk szerencsénk van, hogy ismerjük, és jó a kapcsolatunk vele. Szinte felsorolhatatlan mi mindent látunk, Palaisztra, Gümnaszion, Pheidiasz műhelye, Stadion, Héra templom, Zeusz oltára, és Zeusz temploma. Ha minden szeretnék felsorolni, mi minden nézünk meg, akkor több oldal is kevés lenne. Zeusz temploma, egy földrengés miatt összedőlt, és az oszlopok úgy helyezkednek el, mintha felszeletelték volna. A Stadionon, többen is végig futnak, amit mi nézők (10-15.-en a csoportból), tapssal jutalmazunk. Tovább sétálva, elérünk oda, ahol négyévente, meggyújtják az olimpiai lángot. Kicsit többet vártunk ettől a helytől, mert mikor néztük a közvetítést, a láng meggyújtásáról, több épületet, látszót a háttérben. Mikor kiérünk az ásatási területről, szétválik a kis csapatunk, mert van, aki megnézi a boltot, ami apró emléktárgyakat árul, van, aki a mosdó felé megy, de olyan is akad, mint pl. mi is, aki rögtön a múzeum felé veszi az irányt. A Múzeumban nem tudunk egy terembe sem bemenni, hogy ne találkozzunk valakivel a csoportunkból. Ahogy belépünk az első nagy terembe, legelőször a két oldalt elhelyezkedő, a Zeusz templom, keleti és nyugati oldalán elhelyezkedő hatalmas oromcsoport tárul a szemünk elé. A híres Szárnyas Niké szobor, ami eredetileg, a Zeusz templom előtt területen volt látható, annak ellenére is magával ragadó, hogy nem túl jó állapotban maradt meg. Itt kis maketten megnézzük, hogy nézhetett ki, Zeusz temploma, illetve ha benézünk az ajtaján, azt is látni lehet, hogy a Zeusz szobor hogy állhatott ott. Praxitelész híres Hermész szobrát is megnézzük, amit mindenki csodálattal bámul, mert nagyon aprólékosan, és szépen kidolgozott, szinte hibátlanul fennmaradt, márványszobor. Nagyon sok régi diszkoszt, sporteszközt, páncélzatot, pajzsokat lehet még itt megcsodálni. Kiérve, az épületet szegélyező oszlopcsarnokban, is nagyon sok szobrot, oszlop maradványt, edényeket lehet még látni. Átmegyünk a kis patakon, veszünk pár képeslapot, majd a parkolón áthaladva keresünk egy Tavernát. Nem is kell messzire mennünk, mert rögtön az elsőben találunk is helyet. Leülünk, majd rendelünk is, Gyros tálat, tadzikit, üdítőt, és sört. Nem sikerül Mytos sört rendelnünk, mert elfogyott, de a pincér ajánlására, megkóstoljuk a görögök másik sörét, az Alfát. Az ebédünket még ki sem hozták, mikor egymás után, másik három asztalt is, a mi csoportunk foglalja el. Annak ellenére, hogy sok időt kaptunk, nem is kellett mindent végig rohannunk, most már kicsit sürget az idő, mert alig maradt fél óránk az ebédre. Nem nagyon kell azért aggódnunk, mert többen vagyunk itt, és még a buszt is jól látjuk. Nagy adag Gyrost kapunk, alig bírjuk megenni. Mire hozzák a számlát, és fizetünk, addigra pont négy óra, így elkezdhetünk a buszra felszállni. Nagyon meleg lett délutánra, és ahogy elindul a busz, akkor látjuk, egy hőmérőn, hogy 29 fok van. Nem sokkal az után, hogy elindulunk, látunk egy viaduktot, de sajnos nem tudjuk, hogy pontosan hol járunk, így a nevét sem. Majd nem hat óra, mikor megint tartunk egy harminc perces pihenőt, Georges Place-nál. Már épp indulni készültünk, mikor fel figyelünk egy idősebb görög hölgyre, akit itt hagyott a helyi járat. Nagyon mérges. J. megkérdezi, merre szeretne menni, mert ha arra amerre mi, akkor elvinnék, de sajnos pont az ellenkező irányba, így nem tudunk neki segíteni. Mikor haza érünk, még mindig nagyon meleg van, ezért egy jó fürdés után, megint elindulunk a kikötő felé, szétnézni, és most nem is zavar hamar haza minket az eső. Megint elmúlik már éjfél, mire nyugovóra térünk, és csak a szúnyoghálót csukjuk be, mert még most nagyon jó idő van. El sem hiszem, hogy itt még most is ilyen szép az idő. Ma oda-vissza 500 km tettünk meg.

 

9. nap (október 3.)
Reggel a pék megint velünk nyit, majd miután minket kiszolgál, be is zár. Finom zsömlét, és kenyeret is veszünk. Haza érve főzünk kávét, majd megreggelizünk, és elkészítjük a szendvicseket. Nyolc előtt már a megbeszélt helyen, a szupermarketnél várakozunk. Oda szegődik hozzánk egy aranyos kölyök kutyus, aki jól ápoltnak néz ki, és valószínűleg enni is kap rendszeresen, csak valahonnan elcsavaroghatott. Ma is 1500-1600 m magas, hegyek között haladunk el, és lenyűgöz minket a táj. A nap már sok helyen előbújik a hegyek közül, így tudatva velünk, hogy ma is jó időnk lesz. Átmegyünk a Artemisszon alagúton, ami 1,400 km hosszú. Egy rövid pihenővel is, 10 óra után pár perccel, már Spártában vagyunk. A városban nem sok látni való van, mert sajnos nem maradt meg szinte semmi, így csak a múzeumban kiállított tárgyakat tudjuk megnézni. A Múzeum sem túl nagy, összesen két teremből áll, de érdemes megnézni. Szobrok, mozaikok, kő maszkok, sorakoznak egymás mellett. Még a bejáratnál szóltak, hogy ha szeretnénk fényképezni, csak vakú használata nélkül szabad (bár ez mindenhol így van), de a mozaikokat Tilos fényképezni. Aki szeretne, a mozaikokról képet, az vehet képeslapot a pénztárnál. Megnézzük a két termet, majd az udvaron végig sétálva, az ott kiállított szobrokat nézzük meg. Hatalmas pálmák állnak az udvaron, és maga a kert is rendezett. Megbeszéljük, mikor találkozunk a busznál, majd szétválik a csoport. A fő utca felé, balra fordulunk, ahol nagy tömegre leszünk figyelmesek. Mint kiderült, egy teherautó és egy sportkocsi találkozott pont a kereszteződés közepén. A hatalmas tömeg ellenére, és, hogy már nem is látni a feltorlódott kocsisor végét, mindenki nyugodtan ácsorog, és beszéli meg, kinek volt szerintük elsőbbsége. Szinte el sem hisszük, hogy ilyen higgadtan beszélik meg ezt is, mert otthon már biztos hangos kiabálás lenne. A kereszteződésnél, jobbra fordulunk, és itt sétálunk végig, mert az utca végén lesz majd a találkozó. Sok üzlet és Taverna van nyitva, és minden teli van emberekkel, egy igazi nagyvárosi nyüzsgés. Több pékség előtt is elsétálunk, mikor rájövünk, hogy holnap korán van az indulás, ezért biztos nem tudunk kenyeret venni (így is mindig csak nekünk nyitott ki a pék), ezért veszünk egy 60 dkg cipót. A szépen felújított házak között, találunk több régi kis házat, melyek közül van, ami lakott, és egy kicsit már jobb állapotban van, de van olyan is, amit nem is tudni, mi tart össze. A fő utcát középen egy széles földsáv ossza ketté, és tele van gyönyörű leanderekkel. Már az utca vége felé járunk, mikor meglátunk egy Olimpiai emlékművet középen, de sajnos nem tudunk rájönni, hogy miért és milyen évfordulóra állították. Először úgy gondoljuk, hogy minden Olimpia dátuma rá van írva, de ha jobban megnézzük nem folyamatos a dátum, így tanácstalanok vagyunk. Elérünk az utca végére, ahonnan egyenesen már nem lehet tovább haladni, mert ott van a Stadion, és előtte a hatalmas Leonidasz szobor. Készítünk pár képet, majd elsétálunk jobbra, ahol a házak között, több helyen is, félig feltárt régészeti ásatásokat találunk. Még várnunk is kell kicsit az indulásra, mert még van majd nem fél óránk, de mire indulnunk kéne, többen szólnak, hogy ők nem találtak pékséget, ezért nincs semmi enni valójuk. A "kenyér hiány" miatt, tartunk egy fél órás pihenőt, ami alatt van, aki csak a busz körül sétálgat, de van, aki beül egy közeli kávézóba. Mi is csak sétálgatunk, készítünk megint pár képet a szoborról, és felsétálunk a Stadion bejáratához, ahol épp edzést tartanak. Mire elindulunk, nagyon meleg van, és bár délelőtt néha csepegett az eső, mostanra már a felhőket sem látni. Spártából elindulunk Misztras felé, ami alig 6 km-re van, és csodálatos kertek, közt haladunk, amik tele vannak olajfákkal. Hamar oda is érünk. Útközben elhaladunk a Tajghetosz hegy, Kaiadasz nevű szakadékánál, ahonnan a spártaiak, a halálraítélteket letaszították. Mivel az idő gyönyörű, 29 fok, így felfelé elég nehéz lenne haladnunk, ezért J. úgy dönt, hogy felmegyünk busszal, a fellegvár lábáig, majd onnan jövünk lefelé. Így mindenkinek könnyebb, és még a fájós lábúaknak sem okoz majd gondot. Mikor felérünk, lenyűgöző látvány tárul elénk, mert innen letekintve hosszan látni a Tajghetosz hegyvonulatára. Hát ezt nem szabad kihagyni. Ha felfelé indulunk, ott megnézhetjük a frank várat, amit Guillaume de Villehardouin építtetett. Lefelé indulva először, a XIV. században épült Ajia Szófia templomot nézzük meg, ahol most egy iskolai csoport van, akiknek valószínűleg, itt tartanak meg egy történelem órájukat. Több freskót is sikerült itt feltárni, de nagyon szép a belső padozata is. Jelenleg is régészek dolgoznak itt. Csodálatos a kilátás innen, mert amellett, hogy s táj is lenyűgöző, még egy ritka látványban is részünk lehet. A nagy meleg ellenére, hatalmas hófehér felhők vannak, és mindez nem felettünk, hanem mellettünk, így szinte rálátunk a felhőkre. Most kb. 600 méter magasan, lehetünk. A lefelé vezető séta is, elég fárasztó, de senki sem panaszkodik, mert lenyűgöző a látvány. Balra lenézve, elénk tárul a palota, és annak nagy, sajnos gyommal teli kertje. Az egész palota, fel van állványozva, így nem sokat látni belőle. Elérünk a Monastery of Pantanassa, zárda templomhoz. Mikor belépünk, meglepően virágzó leanderbokrokat, és ciprusfákat találunk. Balra az apácák szállása van, de sajnos most minden ajtó zárva, pedig ki szoktak jönni, ha sok a turista. Nagyon szép sárgaréz esővízcsatornája van, felül a csatlakozásnál napocska díszítéssel. A mellette található ajtón, egy nagy szöcske pihen, a napon.
Felsétálunk a templomba, aminek felső része ötkupolás, az alaprajza viszont, háromhajós bazilikára emlékeztet. A templomban, nagyon régi freskók vannak. Az alul levők nagyon rossz állapotúak, viszont a felsők nagyon jól láthatók, szép színesek, így jól kivehető mit ábrázolnak. Kicsit pihenünk, mert nagyon meleg van, illetve a "hegymászás" is fárasztó. Tovább indulva, szép lassan ereszkedünk lefelé, itt-ott meg állunk megcsodálni, a kövek között virágzó törpe ciklámeneket. Szinte nincs is föld, csak kő, de a virágok, gyönyörűen virágoznak. Elérjük a sziklák közé épült Peribleptos templomot. A sziklák miatt, különös alapterületű templomban is több szép freskó van. Belülről is nagyon jól látható, hogy a sziklába épült, mert több vakablak is van, amin átlátni a sziklákat. A földön, díszes kőlapok vannak, szinte rá sem merek lépni. A templom mellett egy kis kápolna áll, szintén nagyon régi freskókkal, és egy kő oszloppal. Innen lentről is csodálatos a női kolostor. Mire leérünk a buszhoz, már 31 fok van, és minden innivalónk elfogyott. Találunk egy "Kantint", de az sajnos zárva, így marad a szomjúságunk. Sok időnk volt így mindenki megéhezett, ezért ahogy felszállunk a buszra, előkerülnek a szendvicsek. Már mindenkit gyötör a szomjúság, ezért a buszon veszünk innivalót a sofőröktől, van, aki üdítőt, de mint mi is, sokan kis üveges német sört vesz. Éhesek is voltunk már, de a szendvics mellé nagyon jól esik s sör is. Útközben megbeszéljünk az esti hajókirándulást, Napflionba, sötétedés után, hogy kivilágítva nézhessük meg. Kapunk egy telefont, hogy ma kis hajó megy, így csak mi leszünk rajta. Már majdnem Tolóban vagyunk, mikor megint telefonálnak, hogy nagy a szél, hatalmasak a hullámok, ezért sajnos a hajókázás elmarad. Hazaérve lepakolunk, és irány a tenger. A víz nagyon jó, kellemesen meleg, így jól esik a fürdőzés. Sokszor vigyáznunk kell, hogy a hullámok ne sodorjanak minket ki a partra. Találkozunk a buszról is pár emberrel, akik szintén élvezik a tengeri fürdőzést. A hajóút helyet, amit nagyon sajnálok, hogy elmaradt, elmegyünk vacsorázni. A fő utcában van egy Taverna, ami előtt egy leszakadt kipufogós motor áll, és sokan dicsérték, mert a csoportunkból már többen is ettek itt. Találunk hátul, a tenger felőli oldalon asztalt, ahol le tudunk ülni, így csodaszép a kilátás a tengerre, és virágözön vesz minket körbe. Gyors a kiszolgálás, és finoman is főznek. Rendelünk káposztasalátát, görög salátát, sült feta sajtot, Mytos sört, tepsiben sült bárány combot, fűszeres burgonyával. Alig bírunk mindent meg enni, mert nagyon finom, így sajnálnánk itt hagyni, ezért küzdünk vele kicsit. Mikor megkapjuk a számlát, kapunk mellé, mézes, joghurtos, mazsolás desszertet, ajándékba. Hiába vagyunk tele a vacsorától, a desszert azért jól esik, mert a joghurt miatt, szinte enyhíti a gyomrunk telitettségét. A kiadós vacsora után, haza sétálunk, pakolgatunk még kicsit, majd nyugovóra térünk, mert holnap korán kell felkelni, mert sajnos a mai nap volt az utolsó, amit Tolóban töltöttünk.

 

 

10. nap (október 4.)
A mai nap, korán kellet kelnünk, mert még pár dolgot nem csomagoltunk be. Most már jól jön az a kis táska, amit még otthon rejtettem el, a nagy táska aljában. Már van nálunk pár apróság, és egy-két üveg Mavrodafni is, ami miatt, nem férünk már a táskában. Tegnap vettünk kenyeret, a miből készítünk pár szendvicset, iszunk egy jó kávét, majd elindulunk a csomagokkal a meg beszélt helyre. Ahogy ígérték, 6.-ra már itt is a busz, és indulunk. A szemközti gyógyszertár hőmérője, már most, 23 fokot mutat. Pont arról beszélgetünk, hogy jó lett volna Patra felé menni, megcsodálni a Riói hidat, mikor J. szól, hogy eddig nem beszéltünk róla, de arra megyünk. Másfél órás buszozás után, tartunk egy rövid pihenőt, a Diakottoi autópályai pihenőnél, ahol elfogyasztjuk a szendvicsünket. Tovább indulunk, de sajnos meg kell, hogy szakítsuk az utunkat, mert egy kedves utastársunk, aki már reggel is rosszul érezte magát, nagyon rosszul van. Megállunk Egioban, a korháznál. Míg tart a vizsgálat, addig mi leszállunk a buszról, és nézelődünk. A korház a hegy tetején áll, így csodálatos a kilátás az öbölre, és a szemben elhúzódó Parnasszosz hegyre. A bejárattal szemben van egy zöldséges, és épp most pakolgatja kifelé a friss árút. Talán nincs is köztünk olyan, aki nem vesz valami gyümölcsöt. Találunk egy vízcsapot is, így meg tudjuk mosni a gyümölcsöket. Mindenki sétálgat, gyümölcsöt eszik, vagy telefonál haza a bejáratnál található fülkéből. A vizsgálatok sajnos elhúzódnak, de senki sem, szól egy rossz szót sem, Mindenki aggódik, mert még nagyon sok kilométer áll előttünk, és az még egészségesen is fárasztó. A kényszer pihenőnk, két órásra sikerül, mert több orvos is megvizsgálta, de nem tudtak pontos választ, mi lehet a gond. Míg a kis betegünk, a sofőrök helyén, a busz aljában pihen, tovább indulunk. Nem is telik el sokk idő, mikor az egyik kanyar után elénk tárul a Rió - Antiriói függőhíd csodálatos látványa. Mikor áthaladunk rajta, mindenki fényképez, kamerázik, mert nem tudunk betelni a látvánnyal. Személy szerint én, az óta vágytam arra, hogy megnézhessem ezt a gyönyörű hidat, amióta csak létezik. 2000-ben kezdődtek az építkezési munkák, amikor is az alapokat kezdték el lerakni a tengerfenékre. Ahogy már több helyen is olvastam, 2252 méter hosszú, 28 méter széles, és négy pilléren nyugszik. A világ leghosszabb ilyen jellegű hídja. A híd átadása 2004. augusztusában volt, az Athéni Olimpia előtt. Alig pár perc alatt jutunk át rajta, de ez az élmény, így is emlékezetes marad. Megállunk a másik oldalon, hogy tudjunk képeket készíteni az egész hídról. Fél tizenkettő van, és nagyon meleg, így jól esik vissza szállni a légkondicionált buszra. Valamivel több, mint egy óra alatt érünk Delfibe. Mindenki megveszi a belépőjét, amiből több fajta is létezik, attól függően, ki mit szeretne megnézni. Mi a kombináltat választjuk, mert már kb. 7 éve szeretnénk ide eljutni ( sajnos sosem volt elég jelentkező a fakultatív kirándulásokra), így most, hogy itt vagyunk mindent szeretnénk látni. Először a múzeumba megyünk be, ahol jelentős a archaikus szobrászati gyűjtemény, de talán a leghíresebb darabja, a delphoi kocsihajtó bronz szobra, de említésre méltó a Naxióták szárnyas szfinxe is. Mielőtt elindulnánk felfelé, egy kicsit felfrissítjük magunkat, a vízcsap alatt, mert ebben a nagy melegben, szinte felüdülés. Lassan haladunk felfelé, mert néhol csúszik is a márvány, illetve vakít is a nap. Az erősen emelkedő út szerpentinszerűen halad felfelé, aminek két oldalát támfalakat erősítették meg. Az úgynevezett "Szent útón", haladunk felfelé, az Apollón szentély irányába. Tovább haladva az út mindkét oldalán két félkör alakú emléket találunk. Nekünk ballra az Epigonok, jobbra az Argoszi királyok emléke van. Több kincsesház előtt is elhaladunk, míg eljutunk az Athéniak kincsesházához. Felsorolni is nehéz lenne, ezt a sok csodálatos templom maradvány, oszlop, és egyéb látnivaló nevét, ami itt sorakozik előttünk. Elérjük az i.e. IV. században épült színházhoz, amiben a 35 ülősor, kb. 5000 néző befogadására volt alkalmas. Sajnos a szabadidőnk, szinte röpül, ezért visszafelé indulunk, hogy legyen elég időnk, még a Kasztalia-forrást, és a Gümnasziont, is megnézni. Leérünk a fő úthoz, ahol találunk telefont is, így míg pihenünk kicsit telefonálok haza. Itt tombol a nyár, 29-30 fok van, otthon meg szakad az eső, és csak 9 fok van. Egy kicsi hűvösebb időt küldhetnének otthonról. Elérünk a forráshoz, ahol "megfürdünk", teli engedjük az üres üvegeinket forrásvízzel, bevizesítjük még a hajunkat is, s talán így kibírjuk ezt a nagy meleget. Elindulunk lefelé, lassan lépésben, és közben a szédítően magas sziklákban gyönyörködünk. Az alsó ásatási területen is végigsétálunk, és megnézzük Delfi szimbólumát. Mire elindulunk visszafelé, kezd borulni, de azért még meleg van. Visszaérve a buszhoz, megkérdezzük, hogy van a betegünk, de sajnos nem javult az állapota. Elindulunk Termopüle felé, ahol az emlékművet szeretnénk megnézni, mert az utazásunk elején, sajnos az eső nem tette lehetővé, hogy meg nézzük. Majd nem hat óra van, mire sikerül megtalálnunk a Thermopülei emlékművet, mert az új autópálya már elkerüli ezt a szakaszt. Mikor három éve itt nyaraltunk, Kamena Vourlában, még itt vezetett el a fő út, amim gyalogosan nem is lehetett átmenni, mert olyan nagy volt a forgalom. Most nem is jár erre egy autó sem. Felsétálunk a Leonídász által, vezetet hős Spártaiak emlék dombjára, ahol egy márványtáblán Szimonidész híres kétsorosa olvasható: "Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak. Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.". Szemben az út túloldalán, Leonidasz hatalmas emlékműve áll, valamint 300 ciprusfa emlékszik a hős spártaiak halálára. Már kezd sötétedni, így elindulunk Neo Pori felé, mert ott lesz a szállásunk. Elhaladunk Stilida mellett, ami Lamia ókori kikötője volt. Útközben a buszon, megnézzük a "Férj és férj" című vígjátékot. Sajnos kapunk egy telefont, hogy nem tudnak szállást biztosítani nekünk Neo Poriban, ezért tovább kell mennünk Stavrosba. Megállunk egy parkolóban pihenni, ahol egy gyorsétterem, és egy McDonalds van, ahol iszunk egy finom frappét, és meg esszük a maradék szendvicseinket. Este tíz óra is elmúlt már, mikor elérjük Theszalonikit. Már mindenki nyűgős, fáradt, hol fázunk, hol melegünk van, de ez meg érthető, mert hajnal öttől talpon vagyunk. A mai nap egy kicsit, hosszura sikerült. Fél tizenkettő van, mikor Stavrosba érünk, és leparkolunk a Stavros Beach előtt. A fáradtságtól, már mindenki fázik, pedig pár órája még a nagy meleg volt a gondunk. Alig telik el tíz perc, már a kezünkben a szoba kulcsa. Mi a 203-204 szobát kapjuk, ami a másodikon van, de így fáradtan, éjféltájban nekünk, a húszadiknak tűnik. Gyorsan lefürdünk, majd irány az ágy. A megmaradt romlandó ételeinket kirakjuk az erkélyen levő asztalra, mert a hűtőt egy éjszakára nem érdemes bekapcsolni.

 

11-12. nap (október 5-6.)
Hajnalban arra ébredünk, alig két órás alvás után, hogy a hatalmas szél mindent borítgat, még a szomszéd erkélyen a székeket is viszi össze vissza. A kirakott ennivalóink is már a földön hevernek. Később az eső is esni kezd, és alig tudunk vissza aludni. Alig négy órát sikerült aludnunk, pedig a tegnapi nap nagyon fárasztó volt. Az erkélyről kinézve, látjuk, hogy a hatalmas cserepes virágok a medence és az épület mellett, mind eldőlve a földön fekszik. Az erős szélből és az esőből, mostanra már csak egy kis gyenge szelecske maradt. Lefőzzük a finom kávét, majd úgy döntünk, hogy felmegyünk a tetőre fényképezni. Fentről szétnézve, gyönyörű a kilátás, belátni egész Stavrost, ahogy felnyúlik a hegyoldalon, de a tenger felőli rész is nagyon szép. Kihalt az egész város, nem látni embert sehol, csak a kutyusok sétálnak, és hancúroznak a parton. Elindulunk, hogy vegyünk valamit reggelire, és ha sikerül hazafelé az útra is. Alig van 17 fok. Sajnos, vasárnap lévén, semmi nincs nyitva, minden zárva, nem találkozunk egy emberrel sem. Teljesen lehangolódunk, mert sem a szupermarket, sem a pék, nem nyit ki, így nem tudni honnan lesz valami enni valónk. Akár merre indulunk, mindenhol csak a buszról ismerős arcok jönnek szembe velünk, mindenki ennivalót keres. Eszembe jut, hogyha elindulunk a városból kivezető úton, ott kell lennie egy pékségnek, ahol le lehet ülni is, mert itt szoktak a fiatalok disco után reggelizni. Már többször jártunk erre nyáron, és mindig telt ház volt. Nyitva találjuk, bár most október elején, már nincs telt ház, de a finom illatokat már az utcán érezni. Veszünk finom péksüteményeket, túros rétest, amit apróra vágnak, és megszórják vaníliás cukorral, de még vizet is kapunk. Visszafelé indulunk, és a még mindig tanácstalanul keresgélő magyarokat útba igazítjuk, hogy hol kapni finom reggelire való. Már majdnem befordulunk a kis utcába, mikor észre vesszük, hogy a DIA szupermarkettel szemközti zöldséges kinyitott. Mivel minden gyümölcsünk is elfogyott, gyorsan feltankolunk, az utolsó napra, és a hazafelé vezető útra. Bevásárolunk, finom szőlőből, barackból, és ringlóból is. A zöldséges tört magyarsággal köszön el tőlünk, és mi megígérjük, hogy biztos találkozunk még, ha az idén nem hát jövőre. Haza érve megreggelizünk, összepakoljuk, azt a pár cuccot, amit a hajnali érkezésünk óta használtunk, és elkezdjük lehordani a csomagokat. Most csak M. van itt a buszt vezetni, így előbb kezdjük bepakolni a csomagokat, mert azért egy embernek lassabban megy, majd ötven utas csomagjainak az elrendezése. Hamar sikerül bepakolnunk, így pár perccel 11 előtt már indulunk is. Egy óra múlva, Theszalonikiben vagyunk. Idegenvezetőnk, sajnos már nincs velünk, így mindenki maga ismeri meg a várost, vagy egy kedves utas, E. segítségével, aki már sokszor volt itt. Mi magunk indulunk neki a városnak, mert én már negyedszer vagyok itt, és ismerem annyira, hogy azt a bő három óra szabadidőt, hasznosan töltsük el. Kedves csoporttársunk ZS. is csatlakozik hozzánk, mert ő még nem járt itt. Találunk egy péket, így sikerült vennünk finom zsömléket, a hazafelé útra. Felsétálva a fő úton, megnéztük a Ruins romokat. Kiérve egy másik főútra, bementünk a Panagia Dexia templomba, ami gyönyörű volt. Csodálatos díszítések, ikonok, aranyazott gyertyatartók, amik ugyan nagyon szépek, de nekünk túl csicsásak. Vele szemben van a Galerius-ív, és messziről látjuk a Rotondat. Végigsétálunk a főúton, ahol rengeteg a kirakat, és persze minden zárva. Furcsa így látni ezt a nagyvárost is, mert nyáron mindig minden nyitva. Kívülről megnézzük az Ajala Szófia templomot, több szobrot, majd a Arisztotelés tér fele indulunk. Jól elsétáltuk az időt, már alig van egy óránk az indulásig. Próbálunk egy éttermet találni, de nem sikerül, így megszegve egyik saját szabályunkat, beülünk egy MC Donaldsba. Már 15 éve járunk, ebbe a csodálatos országba, de sohasem ülünk be, ilyen gyorsétterembe, mert otthon sem nagyon szoktunk, talán évente 1-2 alkalommal, meg itt a Tavernákat részesítjük előnyben. Meglepetésben volt részünk, mert az igazság az, otthon talán gyorsabban szolgálnak ki, de itt olyan frissen és ropogásán kaptuk a csirkés szendvicset, hogy ilyen finomat még nem is ettünk. Az ajándék poharat, amit nálunk is hirdetnek, megkaptuk mi is. Jóllakottan indulunk a part felé, hogy időben visszaérjünk. Mintha pesten járnánk, mindenhol útlezárás, elterelés, lárma, por, daru-daru hátán. Itt is metrót építenek, ami talán enyhítené ezeket, a hatalmas dugókat. Kiérünk a partra, ahol épp vízisí verseny van. Hangos bemondón mondják be, hogy ki következik. A motorcsónak, a Fehértoronytól indulva, végig jön a part mentén, majd a zsűri előtt, a versenyző bemutatja az ugrást, ami a távolból nézve is, nem túl könnyű. A nézők tapssal jutalmazzák, ha egy ugrás sikerül. Végig sétálunk a parton, és meglepetten látjuk, hogy a Fehértorony nyitva van. Már többször jártam itt, az elmúlt 15 év alatt, de felújítás miatt mindig zárva volt. Most nyitva, de hatalmas tömeg kígyózik a bejáratnál, ezért sajnos most sem tudjuk megnézni, mert mire sorra kerülnénk, a buszunk már a határnál járna. Ha előbb észre vesszük, hogy látogatható, akkor itt kezdtük volna a városnézést. Kicsit szomorú vagyok, de legalább van egy indok, miért kell újra visszajönnöm ide. Három órára volt megbeszélve az indulás, de most, is mint mindig, mindenki időben itt volt, így pontosan tudtunk indulni. Most 21 fok van, ami a városnézéshez pont jó. Hamar az Evzoni határra érünk, és várakozás nélkül tudunk átmenni is, mert nincs rajtunk kívül egy busz sem. Megállunk a vámmentes üzletnél is, ahol így szezon végén mindent akciósan kínálnak. Hatalmas üveg Ouzót, ami talán 3 literes (nem mentem közel megnézni), 6-7 euróért kínálnak. Engem nem érdekelt ez az olcsó Ouzó, mert ha már veszek, akkor a már jól bevált márkát veszem meg, és azt is általában díszdobozos kiszerelésben, mert otthon jó nézni a szekrény tetején azt a sok szép görög motívumos dobozt. Így egész évben van valami görögös, ami jó kedvre derít. Most Macedónián keresztül megyünk haza, így sokkal rövidebb is, és jól kiépített utakon tudunk menni. Nagyon lehűlt az idő, alig van 12 fok. Szerintem nagyon szép ez az ország is, csodálatos tájakkal. A tavalyi tüzek, nyomai sok helyen látszanak, és talán évekig látszani is fognak. Elérjük, Macedónia legjelentősebb látnivalóját, a szép leleteiről is híres, Stobi ásatásokat, ami Ie. 168-ban sóátrakó hely volt. Tavaly hazafelé, még égő részeket is láttunk, ami egy kicsit félelmetes is volt, ahogy a két oldalon égő erdők között haladtunk. Jó tempóban haladunk, ezért hamar már este nyolcra a szerb határon vagyunk, ahol szintén nincs előttünk senki, és így szinte szeljük az utat. Mint szinte minden évben, Belgrád előtt, hatalmas felhőszakadás kap minket el. Nem is emlékszem, mikor volt olyan, hogy itt ne essen az eső. Talán 5-6 évvel ezelőtt történt, hogy akkora eső volt, hogy a személyautók, félre álltak az út szélére, mert már nem bírtak haladni a hatalmas vízátfolyásokban, és a buszok is alig tudtak haladni. Megnézzük, "Az anyám nyakán" című filmet, majd éjfél felé tartottunk egy rövid pihenőt, ami közben majd megfagytunk, mert nem készültünk fel, az alig 10 fokra. A pihenő után, mindenki hamar felszáll a buszra, mert nagyon hideg van. Elindulunk, és mindenki megpróbál pihenni, de a fáradság miatt nem nagyon sikerül. Nem sokat tudunk pihenni, mert most meg olyan meleg lesz a buszon, hogy azt nem bírjuk. Mint kiderül, valami elállítódott, és nem kapcsolt be a légkondicionáló, ezért nem cserélődőt a levegő. A hátul ülők közül, valaki előre kiabál, hogy kapcsolják már ki a fűtést. Kicsit talán, a fáradságnak tudható be, de nem túl szalonképes hangon kiabál előre, így a sofőrünk sem túl finoman szól vissza. Ő sem túl kipihent, mert az utolsó két nap, hosszura sikerült. Hajnal három óra után lépjük át a magyar határt Röszkénél. A határ után a virágpiacnál tartunk egy kis pihenőt, de mivel a hőmérséklet csak 5 fok, így mindenki hamar visszaszáll a buszra. Ahogy idefele is, több helyen is meg állunk, mert szállnak le utasok. Reggel hatra érünk a Planetáriumhoz, ahol már sorakoznak az autók, várva a fáradt utazókat. Mindenki hamar összeszedi a csomagjait, elbúcsúzunk a már jól ismert utastársaktól, és a két sofőrtől, majd elindulunk. A busz hőmérője szerint, most 8 fok van. Mi taxival megyünk a Keletibe, hogy elérjük a legközelebbi vonatott. Egy óra múlva, már otthon vagyunk, és simogatjuk, a hűséges kis házőrzőnket, aki majd szétesik, úgy örül nekünk.

 

Utószó
Sok éve vártunk erre az útra, de féltünk is tőle, hogy nagyon fárasztó lesz.
Így utólag, csak azt tudom mondani, hogy megérte. Aki csak teheti, járja végig Görögország e csodálatos helyeit. Mi összeses, 5 060 km tettünk meg, és eltekintve a 10. naptól, amikor is Tolóból, Delfin át, Stavrosig tartott az utunk, nem volt fárasztó. A Stavrosi első szállásunk, az Eva apartman, nagyon szép és tiszta volt. A Stavros Beach, ahol utoljára voltunk, nem túl felszerelt, és egy kicsit koszos volt, de ezt betudhatjuk annak is, hogy hirtelen kellett nekik ezt a szállást találniuk. Athénban, a Hotel Candida, nagyon jó helyen volt, közel minden látnivalóhoz, tiszta, rendezett, és nagyon finom reggelit is kaptunk. Ide nyáron is visszajönnénk. A Tolói szállást a Zefyrost, már nem ajánlom senkinek. Nem volt két külön szoba, ahogy ígérték, mert két ágy a konyhában volt. Takaró sem volt elég, még jó, hogy nem vagyunk fázósak. A meleg vízért is könyörögni kellet. Két embernek elég lenne, de négynek nem megfelelő. Az idegenvezető Juditot, és a két sofőrt, is csak dicsérni tudom, mert mindig mindenben segítettek, minden utasnak a kedvében jártak. Judit az egész úton nagyon sok hasznos információval látott el minket, és még térképeket, és leírásokat is kaptunk.
Köszönet nekik.